Megtört a jég: karnyújtásnyira lehetünk attól, hogy normalizálódjon a viszonyunk Németországgal

„Elindult egy olyan egészséges dialógus a két ország között, amire már évek óta nem volt példa” – emlékeztetett Magyar Levente.

A foglalkoztatottság javítása elengedhetetlen ahhoz, hogy az ország lakossága boldogabb életet élhessen, de nem minden.
„A foglalkoztatottság javítása elengedhetetlen ahhoz, hogy az ország lakossága boldogabb életet élhessen, de nem minden. A külföldre költöző százezrek többsége nem azért hagyta el Magyarországot, mert nem volt munkája, hanem azért, mert hiába volt neki, nem tudott tisztességesen megélni belőle. És az itthon maradók zöme ma sem tud. Addig, amíg a hazai fizetések köszönő viszonyban sincsenek a nyugat-európai bérekkel, a munkanélküliség aligha fog az egekbe szökni. Az elégedetlen és elkeseredett magyarok előtt ugyanis továbbra is nyitva állnak a nyugati országok kapui. Ha nem javulnak a közállapotok, egyre többen fognak élni ezzel a lehetőséggel.
Magyarországból akkor lehet boldog és prosperáló állam, ha lakói egészséges, iskolázott és tájékozott emberekké válnak. Sajnos az utóbbi években egyre távolabb kerültünk ennek az ideálnak a megvalósulásától. Igaz, hogy a kormány rúgott néhány szép gólt, de ezek sajnos arra sem elegendők, hogy X-re hozzuk a többi visegrádi országgal vívott meccsünket.”